Quantcast
Channel: Kereskedelem – SuperiorHírek
Viewing all articles
Browse latest Browse all 10

Nemzeti kereskedőház: célzottabb kereskedelmet tesznek lehetővé a külföldi irodák

$
0
0

A célzottabb kereskedelmet segítik azok az irodák, amelyeket a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. (MNKH) hoz létre különböző országokban – mondta az MNKH vezérigazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.




Ducsai-Oláh Zsanett kifejtette: az irodákon keresztül a kereskedőház mindig olyan partnereket keres, akik megfelelő gazdasági és kormányzati kapcsolatokkal rendelkeznek, ismerik az ottani piacot és segíteni tudnak abban, hogy a kereskedőház érdemben tudjon üzletet generálni magyar cégek számára.
Közölte, a partner feladata, hogy pontos piaci információkat szolgáltasson, ismerve a magyar termékeket, technológiákat, mérje fel hol lehetnek a magyar cégek versenyképesek, kiállításra vagy üzleti fórumra szervezzen üzleti találkozókat, tárjon fel konkrét üzleti lehetőségeket. Így a fórumokon talált véletlenszerű lehetőségek helyett pontos információt kaphatnak a magyar cégek, érdemes-e az adott helyen befektetni – tette hozzá.
A vezérigazgató megjegyezte, hogy a pénteken bejelentett két indai iroda nyitásához várhatóan nyárig megkötik a szerződéseket.

 

A Nemzeti kereskedőház: célzottabb kereskedelmet tesznek lehetővé a külföldi irodák bejegyzés először a SuperiorHírek jelent meg.


Viewing all articles
Browse latest Browse all 10

Latest Images

Trending Articles